Zsanika emlékére készült egy oldal a facebook oldalamon, aki gondolja kövesse. Az én kis angyalkám 2018.09.13.-án ment el örökre, másfél év betegség után.

Zsanika emlékoldala

Az első fájdalmas napok!!!

2017.Március 2.-án a kecskeméti Megyei kórházban derült ki, hogy sajnos agydaganata van az én kis Zsanikámnak. Másnap reggel mentővel vittek minket Debrecenbe, mert ugye Kecskeméten azzal magyarázták, hogy ilyen messzire kell menni, hogy itt nincs gyermek onkológia. Hosszú utazás után, elértünk a Civis városba. Itt kell megjegyeznem, hogy a mentősök nagyon kedvesek voltak mindvégig. A kis hercegnőm, még egy kis macit is kapott tőlük. Na szóval, odaértünk, felkerültünk az osztályra, ahol szinte rögtön nem igazán jó híreket kaptunk. Az előző napi MR felvétellel meg kellett keresnem Novák doktor urat, aki egy nagyon elismert idegsebész, ő kellet igazán ahhoz, hogy értelmezze a leletet, elvégre ő ért hozzá. Pár perces séta, és rövid várakozás után, végre sikerült találkoznunk. De bár ne kellett volna, mert sajnos már mikor csak a tüneteket mondtam neki, már látszott rajta hogy nem sok jóval kecsegtet. Be is igazolódott aggodalmam, ugyanis mutatta nekem, hogy annyira rossz helyen, az agytörzsön van a daganat, ami sebészetileg nem eltávolítható. Így azt kellett velem közölnie, hogy sajnos pár hónapja, maximum egy éve van hátra a kis szerelmemnek. Ezt a fájdalmat, mikor abban a pillanatban éreztem, elmagyarázhatatlan. A legnehezebb még ezután jött, visszamenni hozzá, és úgy csinálni mindent, hogy ő ne lássa rajtam azt a mérhetetlen összeomlást, ami bennem volt. Persze még ezt az anyukájával, meg a többi rokonomnak, akik közel álltak a hercegnőmhöz, közölnöm is kellett. Nagyon nehéz napok voltak ezek. 

Március 6.-án azért kaptunk egy nagyon halvány kis reménysugarat, ugyanis egy másik, még elismertebb idegsebész, Bognár professzor úr is megnézte az MR felvételt, és azt mondta menjünk haza, és intézzük Zsanikának a sugarat, és majd annak a függvényében eldöntik, hogyan tovább. Még aznap haza is döcögtünk vonattal Kecskemétre. Ahogy hazaértünk, én a Debrecenben kapott papírokkal mentem is rögtön a kecskeméti kórházba, hogy intézzük a sugárkezelést. Mivel körzetileg Szegedhez tartozunk, ezért oda akartak minket küldeni, de én is és még egy pár kedves családtagom, utánanéztek hova érdemes itt Magyarországon belül vinni a kislányomat, és számunkra egyértelmű volt, hogy a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinika lesz a megfelelő. Csak jókat lehetett róluk hallani, ezért én azt kértem, hogy oda intézzék el, hogy ott kezeljék őt. Rövid telefonálás után Dr. Svorenj Gábor, az itteni osztály vezető főorvos helyettes úr, megtette amit kellett, és kapott időpontot, mikor vihetjük, hogy megbeszéljük hogyan tovább.

Március 13.-án elindultunk egy nagyon nehéz és hosszú úton, persze teli reménnyel, hogy még nincs minden veszve. A Tűzoltó utcai gyermekklinika onkológiai osztályán, egy nagyon kedves onkológus, Garami doktor úr fogadott minket, de sajnos ő sem sok jót vázolt le nekünk. Elmondta hogy ugye általában a daganatok kezelésére három megoldás van. Műtét, sugárkezelés, kemoterápia. Zsanikánál a műtét nem jöhet szóba, mert már abba is belehalhatna, mert az agytörzsből indul ki az összes létfontosságú idegszál, így még a szövettan vétel is életveszélyes lett volna. Maradt a sugárkezelés, és a szájon át történő kemoterápia. Így kaptunk időpontot sugárkonzíliumra,  az Országos Onkológia intézetbe.

Március 16. 11 órára megérkeztünk a Kékgolyó utcai Onkológia intézetbe, és egy nagyon kedves doktornő, Dr. Vízkeleti Júlia fogadott minket. Ő is, mint már egy páran előtte, elmondta a hercegnőm betegsége minden rosszaságát. Mire számíthatunk, de ugye mindent megtesznek azért, hátha mégis csoda történik.

Március 21.-én meg is kapta az első adag sugarat, amit másik 29 dózis követett. Az első napokat, a Tűzoltó utcai gyermekklinika onkológiai osztályán kellett tölteni, megfigyelés miatt. Hála az égnek, semmi probléma nem volt, ezért két nap után átengedték őket egy baba mama szobába, ahol már szabadon mozoghattak, bárhova mehettek a városban is. A sugarat hétfőtől péntekig, reggelente kapta, és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány piros autója hozta vitte őket át  a sugárterápiára. Hétvégére ha minden rendben volt, akkor haza engedték az anyukájával, mi pedig nagyon örültünk neki. A kis lakásunkba is , Kecskemétre , az alapítvány autójával utaztak, amiért nagyon hálásak voltunk. Két-három hét után hihetetlen javulásnak voltunk szemtanúi, az addigi tünetek eltűntek, és újra  az a kis életvidám kis hölgy lett a kis hercegnőmből, aki előtte volt. iszonyúan boldogok voltunk, hiszen láttuk a jobbulást, és természetesen a remény is fokozódott, hogy ez csak jót jelenthet. Újra egyedül szaladgált, az ő maga módján rosszalkodott, megszűntek a fájdalmai. 

Május 8.-án megkapta az utolsó sugarat, közben pedig elkezdték neki a szájon át történő Temodal kezelést. Ez egy kemogyógyszer, amit 5 napon át kellett szednie. 28 naponta ismétlődött ez a gyógyszerszedés. Május 17.-ére kaptunk kontrollra időpontot, és akkor kaptunk Június 18-ra MR vizsgálatra beutalót. Bár láttuk a javulást, azért mégis nagyon izgultunk, hogy jó legyen az eredmény. Így azért könnyebb volt ez az egy hónap az MR-ig, hogy újra a régi Zsanikánk volt velünk. Terveztük is hogy elmegyünk egy pár napra a Balatonhoz nyaralni, és június végére foglaltunk is szállást Balatonlellére, azzal a hittel, hogy csak jó eredményt kaphatunk az MR után.   El is mentünk egy kis családi kikapcsolódásra, de még a lelet addigra nem volt meg, ugyanis jó két hét  után készül el. Mindegy is, azért a nyaralás alatt próbáltunk mindent úgy csinálni, hogy tökéletes legyen, bár azért a fejekben folyton ott volt az a fránya betegség, és hogy jó legyen az MR. Ezért főleg az estékre, azért rányomta a bélyegét. De a lényeg nem is mi szülők, hanem a gyerekek voltak, és ők azért, legalább is én úgy láttam, hogy jól érezték magukat. Hazaérve már csak arra tudtunk gondolni, mikor lesz már meg  a lelet. Érdeklődtünk a Garami doktor úrnál is telefonon, de mikor mi hívtuk, akkor még nem látott eredményt, azt mondta ha van valami, majd ő visszahív minket. Nem is telt el sok idő, egy-két nap talán, mikor a feleségemnek csörgött a telefonja, és nagy örömünkre, azt mondta, gratulál, nagyon szépen zsugorodott a daganat. Végre minden jól alakul, gondoltuk, így úgy éreztük, hogy a hercegnőnk meg fog gyógyulni. 

Július 10.-én mentünk újra kontrollra, és akkor olyan dolog ért minket, ami leírhatatlan. A doktor úr azt mondta, hogy a Zsanika makk egészséges. Nem hittünk a fülünknek, hogy ez igaz lehet, Három hónapig ebben a hitben is éltünk, szárnyaltunk a boldogságtól, de ezután jött a fekete leves. Szeptember 21.-én, újabb MR, melynek az eredménye október 17.-én lett meg, és azt egy másik doktor , Dr. Hauser Péter úr nézte át, nagy megdöbbenésünkre ő is gratulált, hogy további zsugorodás látható. Mi van? Kérdeztem magamban. Három hónappal ezelőtt még azt hallottuk, hogy teljesen eltűnt a daganat, most meg még zsugorodott. Akkor csak ott van még az a csúnya dolog a kis fejecskében.  Persze ennek is örülni kellett volna, de ezek után nem igazán tudtunk. Azért itt jegyezném meg, előtte hibáztunk mindannyian. Ugyanis senki nem vetett egy pillantásnyit sem a leletre. A Garami doktor úr is biztos hirtelen összekeverte egy másik kisgyerekkel a Zsanikát, amit sajnos meg is értek, mert aki már járt ilyen intézményben, az tudja, hogy sajnos rengetek beteg gyerkőc van, biztos sokszor ők sem tudják hol a fejük. Kis fájdalmunkban sem tudtam haragudni a doktor úrra, arra gondoltam, hogy itt legalább megadják az esélyt a gyógyulásra, máshol meg csak leráztak azzal, hogy gyógyíthatatlan. Persze azért ott volt az is, hogy ha úgy alakult, hogy ott van még, azért mégis csak újra kisebb lett. Majdnem a felére zsugorodott.   Eltelt újabb 3 hónap, kissé visszafogottabb boldogságban. Év vége felé közeledve, mint általában mindenki, készülődni kezdtük a karácsonyra, szilveszterre, és nem mellékesen a legfontosabbra, a hercegnő születésnapjára, ami december 30.-án van. Újabb időpontot kaptunk MR-re, december 13.-ára, este 21 órára. Mint minden kezelésért, így ezért is Budapestre kellett utazni, és mivel ilyen késői időpontot kaptunk, foglaltunk szállást, a Corvin negyedben. Aznap reggel kontroll is volt, az alapján minden rendben, így hát nagy bizalommal vártuk az újabb vizsgálatot. Napközben sétálgattunk, vásárolgattunk, és végre eljött az este. Eléggé későn, fél 11 körül kerültünk mi sorra, és most én mentem be vele, de nem úgy végződött, ahogy reméltük. Zsanikára visszaadtam a kis csizmáját, mikor jött ki a fiatalember, aki a vizsgálatot végezte, és mondta hogy küldjem ki az anyukájához, mert beszélni akar velem. Sajnos azt közölte, hogy nagyon rossz lett az eredmény, ugyanolyan állapotban van a daganat, mint az elején, lehet hogy egyből az idegsebészetre kell vinni. Teljesen összeomlottunk a feleségemmel, pedig minden rendben látszódott, rajta semmi jel nem volt, hogy így visszaromlott volna. Hosszas telefonálgatás után, kiírták lemezre az eredményt, és a Tűzoltó utcai gyermekklinikára küldtek vissza. Szegénykém majdnem éjfél körül került ágyba, infúzióra került. Én oda vissza szaladgáltam a szállás, és a klinika között, mert ugyebár nem arra készültünk, hogy így végződik, minden a hotelszobába volt. A hercegnőnek vittem át játékot, meg a kis táskáját, amiben minden fontos dolga benne volt. Na meg persze anyukának a telefontöltője is kellett. Olyan 2 óra körül ágyba kerültem, hulla fáradtan, aludni mégsem bírtam, egyfolytában a kis drágám volt a fejemben. Végre eljött a reggel, mehettem vissza hozzájuk. Vártuk hátha mondanak már végre valami konkrétumot, de csak ideadták az este kiírt eredményt, és azzal nekem át kellett menni az Amerikai úti idegsebészetre, Dr. Markia Balázs doktor urat kellett keresnem, neki kellett odaadnom a CD-t. Jó 2 óra várakozás után, végre sikerült találkoznom vele, elvette a lemezeket, és azt mondta, menjek vissza, addig ő megnézi, és konzultálnak a Garami doktor úrral, hogy hogyan tovább.  Éppen hogy  felszálltam a buszra, már telefonált is a feleségem, hogy hazaengednek minket, ugyanis a kozilium során akut beavatkozást nem javasoltak. Így a további kezelését kellett megtervezni, átgondolni. Mert sajnos erre még nem igazán van gyógymód. December 18.-án mennünk kellett újabb kontrollra, véreredmény rendben, állapota kielégítő volt, még mindig külsőleg nyoma sem volt a romlásnak, pedig már beékelődés közeli állapotot írtak. Megbeszéltük a doktor úrral, hogy újból kapjon sugarat, ezért újabb időpont sugárkonziliumra, December 21.-én mentünk is a Kékgolyó utcai onkológiai intézetbe, Vizkeleti doktornőhöz, de ő azt mondta, nem kezdi el a sugarat a beékelődés közeli állapot miatt, shunt behelyezését javasolta. Ugye ez egy műtét, mellyel egy csövet raknak a bőre alá, az agyból, a hasüregbe, hogy elfolyjon az agyvíz. Így január elejére kaptunk egy újabb időpontot kontrollra. Mondanom sem kell, hogy ez már milyen megterhelés volt ez testileg és lelkileg nekünk, de az adott erőt, hogy a hercegnő annyira ügyes volt, ő mindent megtett a gyógyulás érdekében, ami tőle tellett. Így nekünk róla kellett példát venni, ugyanis a legnehezebb mégis csak neki volt ez. Ezek tudatában készültünk a karácsonyra, születésnapjára, iszonyatos fájdalom dúlt bennünk, mégis boldognak kellett hogy lássanak,  végül is egy szülőnek erősnek kell lenni, mindent meg kell tenni a gyermekei öröméért. Viszonylag elég jól is sikerült az ünnep, Zsanikám is nagyon boldog volt. Eljött a születésnapja, végre eljutottunk odáig, hogy kedvenc mesefigurájáról készíttetünk tortát, SpongyaBob-ról. Sajnos ekkor már azért a szemén látszódott a daganat nagyobbodásának a jelei, bizonytalanabb volt a járása, a jobb szeme is kezdett újra kancsal lenni, nyomta az idegeket. 

2018.Január 3. Kontroll: Véreredmény szinte teljesen jó. Új kemógyógyszeres kezelést kezdtek el a doktorok, neve :Kieran protokoll. A szteroid mellett ez négy fajta gyógyszert tartalmazott. Mivel a sugárkezelős doktornő nem vállalta ebben az állapotában, ezért 10.-ére megint egy időpont, most az Amerikai úti idegsebészetre. De éppen hogy elkezdtük a gyógyszer adását, pár nap után arra keltünk reggel, hogy nincs hangja a kis szerelmemnek. Nagyon megijedtünk. Aznap délután elvittük a házi orvoshoz, és garatgyulladást állapított meg, remélve azt is , hogy ez miatt ment el a hangja. Így a megbeszélt időre nem tudtuk felvinni pestre. Ezért felvettük a kapcsolatot telefonon Garami doktor úrral, megkérdeztük elég hogyha csak én viszem fel a cd-t. Mivel igen volt a válasz, ezért 10.-én a két fiammal mentem fel. Sikerült is a Markia doktor úrral beszélnem, és közben megnézte a leletet. Előttem felhívta a Vizkeleti doktornőt, hosszas, mondhatom vita után, abban maradtak, ha pár napon belül fel tudom vinni Zsanikát, akkor csinálnak neki szemfenék vizsgálatot, annak függvényében döntenek a továbbiakról.  Pár napra rá, persze tömegközlekedéssel, felcipeltem a karomban a szerelmemet, mert addigra már járni is alig tudott. A vizsgálat nem mutatott ki agyi nyomás fokozódásra utaló jelet, ezért a Markia doktor úr, a sugárkezelés elkezdését javasolta. Január 22.-én újra Kékgolyó utca, és végre megszületett a döntés, 30.-án elkezdik a sugárkezelést, de mivel egyszer már kapott, ezért , ahogy ők mondták, csak a túlélési esély miatt kaphat még 11 dózist. Január 30-Február 13 között ugyanaz a pesten alvás anyukával, én pedig itthon intéztem a dolgaimat, persze dolgozni is jártam ugyanúgy, csak hetente egyszer, mindig szerdán, felutaztam meglátogatni őket. Vége lett a kezelésnek, de most már sajnos olyan látványos javulás nem történt, mint elsőre. Teltek a napok, hol kicsit jobban volt, hol kicsit rosszabbul, de menni egyedül már nem tudott, hangja továbbiakban is csak annyi volt, mintha suttogva kimondott volna egy szót. Mondatokban már nem tudott kommunikálni, inkább csak úgy, hogy telefonon, vagy tableten leírta amit akart. Mert azért ugye az a kis idő alatt míg első osztályba tudott járni, a betűket elég jól megtanulta. Sőt, a sugárkezelés közben, most már nagyon elkezdett hullani a haja, ezért inkább géppel levágtam neki, persze előtte megbeszéltem vele, hogy erre szükség van, majd újra kinő a gyönyörű haja. Ő persze mint mindent a betegsége alatt, ezt is olyan ügyesen felfogta és elfogatta, hogy azt hiszem sok felnőtt példát vehetne róla. Haj nélkül is persze ugyanolyan gyönyörű volt, bár láthatnám újra azt a csodálatos kis arcát. Nagyon vártuk a következő MR-t, amire Március 19.-ére kaptunk időpontot. Mivel nekem akkor van a névnapom, ezért biztos voltam benne, hogy az eredmény csak is jó lehet. Előtte még menni kellett kontrollra, és már észre vettük hogy elég zihálva veszi a levegőt A hematológián meg is vizsgálták, sajnos két oldali tüdőgyulladása volt, ezért újra be kellett feküdni a kórházba. Délután hazaindultam, könnyekkel küszködve, mert már ez elég sok kezdett lenni, és ugyebár van az embernek határa is amíg bírja ezeket a dolgokat, az nekem már kezdett elfogyni. Egyre nehezebben bírtuk ezt, sőt még haza sem értem, mire hívott a feleségem, hogy felkerült az intenzívre. Na itt már tényleg minden kiszakadt belőlem, minden addig felgyülemlett fájdalom. Másnap reggel, ahogy tudtam, mentem is fel, hogy minél előbb láthassam a babukámat. Hála az égnek, azért csak egy éjszakát kellett az intenzíven lenni, ahol persze nem lehetett ott vele az anyukája, életében először töltött el egy estét nélküle, de ő ekkor is nagyon ügyes volt. Másnap délben leengedték az osztályra, de ott is csak elkülönítőbe. Ott kapott gyomorszondát, katétert, szájon át nem is lehetett neki inni enni adni, mert a tüdőgyulladása egy félrenyelt ennivaló miatt lett. Ez is az alapbetegsége miatt volt. Szondán keresztül kapott tápszert, meg vizet is. Mivel nem gyógyult meg az MR-ig, ezért az egy héttel csúszott, Március 26.-ra. 23.-án engedték haza, és a kezelés során elég jól felerősödött, kisímult az arca,  öröm volt ránézni. Bár azért itt megjegyezném, menni egyedül ekkor sem tudott, hangja is csak mint ha suttogott volna, azt is csak szavakban, mondatokra már nem is volt képes sosem, sajnos, pedig sokszor de jó lett volna tudni, mit érez, mit gondol.. Azonban megvolt az MR, aminek az eredményét nagyon vártuk, és április 3.-án meg is kaptuk, ami egy újabb reménysugarat adott nekünk, ugyanis a beékelődés közeli állapot megszűnt, zsugorodott újra a daganat. De már nem tudott felhőtlen lenni a boldogságunk, ugyanis ugyanez volt először is, és mint már az előbbiekben leírtam, nem úgy alakultak később a dolgok, ahogy szerettük volna. Április révén, jött a húsvét, szegény kis babucikám pedig nem ehetett finomakat a szonda miatt, de azt hallkan jegyzem meg, azért a feleségem nem bírta megállni, és pépesített neki egy kis tojást, meg sonkát. Hála az égnek nem lett belőle probléma, látszódott hogy javult a nyelése, nem nyelt félre. Három és fél hét után kivették a szondát, és egy kis teszt evés, ivás után haza is jöhettünk. Megkönnyebbült a kis hercegnőm is, amit el is hiszek, és nagyon meg is értettem, nem lehetett kellemes. Haladt az idő viszonylag elég gyorsan, minden folyt tovább a saját medrében, közben a feleségem felvette a kapcsolatot, egy roma származású rákkutatóval, Dr. Horváth Józseffel, ő az aki a CBD olaj jótékony hatásait is kutatja a daganattal szemben. Kapott a leletekről fényképet, az ő kérésére, hogy jobban belelásson Zsanika betegségébe, és akkor majd beszélünk. Mivel elég sok emberrel foglalkozik, persze hogy nem rögtön keresett fel minket, de szerintem még így is jóval előbb, mint általában mást, gondolom azért, mert egy kislányról van szó, és a betegsége sem tűrt halasztást, ajánlotta hogy megpróbálhatnánk az olajat, de az ára elég húzós volt számunkra, ezt mondván neki, azt a döntést hozta, amit soha nem feledünk, hogy a Techno közösségben, ahol benne van, gyűjtést szervez, persze ő is részt vesz benne anyagilag is, hogy meg legyen a rávaló 300000 ft. Ennyi volt az ára két adagnak. Nem kis meglepetésre, elég gyorsan meg is lett a pénz, ő meg is rendelte az anyagot, amit még nagyobb meglepetésünkre, személyesen hozott el a barátnőjével, és még egy kis ajándékot is hoztak a csajszikámnak. Elmondtatom, a legőszintébben hogy egy nagyon rendes, tanult, barátságos, őszinte embert ismerhettünk meg személyében. Elmondta, hogy még számolgat, megtervezi, hogy milyen arányban, hány cseppet kell a nyelv alá csöpögtetni, és majd jelentkezik egy pár nap múlva, és talán két nap sem telt el, mikor jött az üzenet, benne az adagolási arány, napról napra. Ez volt talán június 20.-a körül, amit pár napra rá, 24.-én követett egy újabb vizsgálat, aminek a lelete július 16-án lett meg, ez már sajnos újabb növekedést mutatott, bár nem olyan mértékben, hogy még beékelődés közeli állapot legyen. A rossz eredmény miatt, azt mondták, hogy nem várnak három hónapot, előbb lesz egy kicsivel a következő vizsgálat. Mivel augusztus 11-től, egy hetes nyaralást terveztünk Balatonlellére, mert úgy gondoltuk talán mindannyiunknak jó lenne egy kis levegőváltozás, és kikapcsolódás, ezért szállást foglaltunk, ezt mondván a doktor úrnak, azt mondta hogy akkor augusztus végére kérnek időpontot MR-re. Sajnos már azért látszódtak újabb romlások, egyre nehezebben nyelt, rágni alig bírt. Inni is csak úgy, hogy kis fecskendővel nyomtunk apránként folyadékot a kis szájába, enni meg csak pépeset, de azt is már eléggé nehezen bírta lenyelni. Leírni sem tudta már nagyon amit akart, mondhatom, szinte már le volt, csúnya szóval írva, bénulva. 

 Augusztus 10. Arra lettünk itthon figyelmesek, hogy Zsanika egy kicsit aluszékonyabb, de már máskor is volt nála ilyen, ezért másnap elindultunk a nyaralásra. Dél körül értünk Lellére, megterveztük hogy mit csinálunk aznap, de délután 16 óra körül, nagyon elkezdett köhögni, szinte majdnem megfulladt, ezért átvittük Balatonboglárra, egy felnőtt orvosi ügyeletre, ahol egy kedves doktornő volt, és fogadott minket, de ahogy elmondtuk neki az alapbetegségét, ő már ránézésre azt mondta, hogy agyi nyomás fokozódásra gyanakszik, ezért mentőt hívott, hogy átvigyék Siófokra, a gyermek kórházba. Persze ott nem akartak vele foglalkozni, ezért Székesfehérvárra akarták átküldeni az intenzívre. De ott is teltház miatt, leráztak minket, mire én már elég mérgesen közöltem velük, Budapestre intézzék hogy vigyék, elvégre ott kezelik, ott tudják mit kell vele csinálni. Nagy nehezen sikerült is elintézni, elindult egy mentő Pestről, egy orvossal, aki ismerte Zsanikát. Én itt elváltam tőlük, mert a testvérei ott maradtak a nyaralóba, ezért én este 22 óra körül mentem vissza vonattal, ők pedig majdnem éjfél volt, mire megérkeztek Budapestre. Éjjel fél egy körül beszéltem a feleségemmel, aki nem sok jót mondott. Másnap vittem nekik ruhákat, meg amit kellett, ugye nem kórházra készültünk. Akkor egy kicsit jobban nézett ki a hercegnő. Kiderült, hogy a kemogyógyszerek miatt a fehér vérsejtek száma majdnem nulla volt, ezért kapott sejtnövelő injekciót, amit öt napon keresztül kellett neki adni. Keddig maradtunk a tesókkal Lellén, ha már elmentünk, legalább ők élvezzék egy kicsit a nyaralást.  Kedden hazaengedték őket is a kórházból, előbb is értek haza mint mi. Az injekciók miatt, az eredménye is jobb lett, és ő is viszonylag jobban volt, körülbelül két hétig, aztán már annyira látványos romlás vette kezdetét, hogy fájdalmas volt látni abban az állapotban minden nap. 

 Szeptember 4. Reggel mentem vérvételre, egy őszi esős napon, és már előtte való este észrevettük, hogy már szinte nem kel fel egész délután a babukám. Másnap reggel belevilágítottunk a szemébe, a pupillái sem reagáltak, ezért a feleségem felhívta a Garami doktor urat, amire ő azt mondta, hogy ki kell hívni a körzeti orvost, vizsgálja meg, hogy nem-e gyulladás van a szervezetébe, mert ha nincs, akkor baj van, mert akkor agyi nyomásfokozódás van. Sajnos a rosszabb verzió lett, a pulzusa is alacsony volt, ezért a kecskeméti megyei kórházba kellett vinni, a gyerek intenzívre, ahol azt mondták, ez egy keddi nap volt, hogy Zsanika már éber kómában van, pár napja van hátra. Nagyon nehéz volt ezt átélni, főleg úgy, hogy még ekkor is olyan erős volt, hogy kilenc napig próbált küzdeni. Szörnyű kilenc nap volt, végig nézni a hercegnőm, haldoklását. 

 Szeptember 13. Mivel intenzíven volt, ezért éjszaka nem maradhattunk bent mellette, így hajnali 3 óra 6 perckor telefonált az ügyeletes doktornő, hogy menjünk be, Zsanikának pár perce van hátra, annyit romlottak az értékei. 3 óra 15 perkor bent is voltunk, de már ahogy beértünk félrehívtak minket, és közölték azt a hírt, amit soha nem akartunk hallani, hogy 3 óra 10 perckor ZSANIKA elhunyt. Leírni ezt a fájdalmat nem lehet, most is míg írom a sorokat, sírok. Soha nem lesz már olyan az életünk, mint ezelőtt, hiánya örökké velünk lesz, ezt az űrt betölteni nem fogja sosem, semmi de semmi. Mikor ezt megírtam, már fél év telt el, de olyan mintha most történt volna. 

Zsanikámnak: Nyugodj békében drága kis szerelmünk, egyszer majd találkozunk odaát, és akkor már soha nem eresztelek. Nagyon szeretlek, és csak hogy  tudd, mindig is nagyon büszke voltam rád, főleg a betegséged alatti időszakban, olyan hősként viseltél mindent, hogy leírni nem tudom. 

 Nagyon köszönjük mindazoknak akik végig mellettünk voltak, alapítványoknak a sok segítséget, és itt jegyezném meg elsősorban, a Bátor Kicsi Lélek Alapítványt, ahol sajnos ugyanezen betegség miatt veszítették el ők is kislányukat, Attila és Zsuzsa. Köszönünk mindent.

 Zsanika élt: 2009.12.30- 2018.09.13

 Kelt: Kecskemét , 2019.03.08        Köszönöm ha elolvastad. Üdvözlettel: Ács József, ZSANIKA APUKÁJA.

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat